abc

Novellák , esszék

abc
lelekpiruett

Blog

Hamszai G. András

Lélekpiruett

Véletlenek

Céltalan-szimfónia

Melléklet

  

Mi oka lehet annak, hogy miközben leülök, meglököm az asztalt, amitől a tea a nyitott, könyvtári könyv lapjára löttyen?

Lehetséges okok:

Egy: kevesebb teát igyak. Kettő: felbosszantsam magam. Három: felbosszantsam a könyvtárosokat is. Négy: a pincért is.

         Négynél megállok, mert egyik ok esetében sem látok olyan messzire, hogy ismerjem annak okát. Jó, akkor talán csak még nem látható, de attól ennek is bírnia kell okkal. Ugyanis, ha már amellett ágálok, hogy véletlenek nincsenek, akkor még a legapróbb véletlennek is szerepe kell, hogy legyen.

         Hiszen az mégsem lehet, hogy a véletleneknek két csoportja létezik: a „magasztos véletlen”, és a „haszontalan véletlen”. Hogy a nagyszabású véletleneket misztifikálhatjuk – mert, mint Jung mondta, a véletlen balesetek a tudattalan szándékos tettei, hogy belesodorjanak minket abba az áramba, amerre a kijelölt utunknak kell tartani, s mely utat csak a tudattalan ismeri -, de „kvantumszinten” ugyanez haszontalan.

         Ha a teás példára alkalmazzuk Jung nagyon is logikus elméletét, akkor énem tudattalan oldalának azzal bizony tisztában kellett lennie, hogy avval az előre kiszámított koordinációval, amellyel épp leülni készülök, a mozdulatom pályájának útjába kerül az asztal sarka. Sőt, az is nagyon egyszerű fizika példa, hogy ha ebből a bizonyos irányból taszítok az asztalon, ezzel a meghatározott erővel, akkor a tea egy része száz százalékos eséllyel a mellette heverő könyv lapjaira kerül át. Ezzel idáig nincs is baj, mert az emberben alapvetően megvan a képesség arra, hogy végtelenül precíz mozdulatokat hajtson végre.

         No de mégis mi a tudattalan célja azzal, hogy például teát löttyintsen ki?

Két lehetséges magyarázattal tudok előállni. Az elsőt „pályacsúsztatásnak” nevezem, amivel bizonyára nehezebben birkóznak meg azok, akiktől távol áll az anyagi világ efféle szemlélete. Pedig ők is mondogatják néha, hogy „Tudtam előre!”

         Tegyük fel, hogy a tudattalan valóban a bennünk lakozó szuperintelligencia, amivel az ember időnként, mondjuk, szorult helyzetben brillírozik. Azt alapul véve, hogy egy szuperintelligenciának sok esetben nem jelent akadályt sem az idő, sem a tér, a tudattalan ismeri a jövőt. Illetőleg, ha már ő emberi mivoltunk zseniális oldala, akkor azt is tudja, hogy számunkra mi hasznos, és mi haszontalan.

         Minthogy a tudattalan elsődleges ismérve, hogy nem vagyunk tudatában, egyfelől, mert légvárakat építő logikus elménk, és jupiteri viharokkal tomboló érzelmeink nem hagyják, másfelől pedig, mert olyan hatalmas és összetett, hogy nem bírnánk el vele, arra rendezkedett be, hogy apró beavatkozásokkal módosítson az utunkon. Mintegy bölcs szülőként fordít rajtunk egyet, míg mi négykézláb mászunk, amerre látunk.

         Ebben az értelemben, az előbbi tréfás megnevezéssel jelölt „magasztos véletlen” lehetne a „pályamódosítás”, a „haszontalan véletlen” pedig a már említett, és éppen tárgyalt pályacsúsztatás. Míg a pályamódosítás egy drasztikus beavatkozás, amelynek azonnali, kézzel fogható következményei vannak, addig a pályacsúsztatást úgy lehetne definiálni, mint a tudattalan számára ismert közeljövő pályájának időbeli eltolása.

         Amikor a tudattalan a minket körülvevő – a maga egészen elképesztő és sajátos formájában érzékelt – világból áramló információra lefuttatja a tudatos én számára teljességgel rejtett, és felfoghatatlanul sok tényezős analízisét, több lehetséges végkimenetelt kap az addig ellenőrzött, elkövetkező időintervallumra, és kiválasztja azt, amit számunkra, jelenlegi helyzetünket tekintve a legmegfelelőbbnek tart. Fontos és szórakoztató tény, hogy ez a tudatos én felfogása szerint sok esetben kellemetlen, de világos, hogy csak azért, mert nincs olyan széles látóköre, mint tudattalan párjának. Természetesen, ha adott pályacsúsztatás nem egy kellemetlen eset, és/vagy nem kötjük össze a továbbiakban kialakult helyzettel, akkor ilyen esetben a leghalványabb sejtésünk sincs afelől, hogy változás történt.

         Összegezve tehát: a tudattalan tudja, hogy mi fog történni, ha két perc múlva indulunk el valahová, vagy ha három, vagy négy, vagy több perc múlva. Ő a pályán magán most nem módosít, neki jelenleg az is elég, ha ugyanazt az útvonalat kicsivel később tesszük meg, mert így vagy elkerülhetünk valamit, vagy éppen összeakadhatunk valamivel. Ennek érdekében, a reakcióinkat is előre ismerve, egy olyan intermezzo-t iktat be, amivel pont a szükséges idővel tolódik el a cselekvés.

         A másik magyarázat már könnyebben emészthető, ezt nevezzük „kizökkentésnek”.

         Ebben az esetben a tudattalan figyelmeztetéséről van szó. Erre olyankor van szükség, amikor már túlságosan elfordulunk a minket körülvevő világtól, például túlontúl a gondolatainkba, vagy érzelmeinkbe merülünk, aminek mértéke adott helyzetben már kártékony. Ennek nincs fizikai következménye, a tudattalan csupán csak belénk csíp, hogy kizökkentsen, hogy figyeljünk jobban a külvilágra, ami több okból lehet fontos.

Először is valószínűleg azért, mert rossz úton járunk elmélkedésünkben. Másodszor azért, mert ha folytatjuk, úgy helyzeteket, lehetőségeket, ajtókat szalaszthatunk el. Harmadszor pedig, ami a legizgalmasabb, azért, mert így néhány pillanatnyi űr támad az elmében, egy rés, amin új dolgok áramolhatnak be. Végül plusz egynek megjegyezném az ősi keleti tanok által „jelenlétnek” nevezett, egyik elsődleges spirituális gyakorlatot.

Bármi is volt tehát az oka a tea kilöttyenésének, pályacsúsztatás vagy kizökkentés, ha nem sikerül hullámmentesen megszárítanom a könyvet, még az is lehet, hogy ki kell fizetnem, és az további hosszú ok-okozatláncot von maga után, ami által pedig már pályamódosításról beszélhetünk.

 

– & –

SORS

ÖNBECSÜLÉS

LÉLEK

FISZ-GISZ

TUDATÜRÍTÉS

Céltalan-szimfónia

Beismerem, hogy nincsen svájci arany bankbetétem, és először könnyű pénznek tartottam ezt a munkát, de azért annyira nem szűkölködöm, hogy bármit elvállaljak.

Fecskefarkú

Csütörtök esténként, szokás szerint a kedvenc ivónkba, a Pillangóba ültünk be egy-két pohárra gyerekkori barátommal, Erikkel.

A halogatásról

A legismertebb a demotiváltságból adódó, melynek oka bármi lehet, többnyire negatív érzelmeket szülő esemény vagy életkörülmény kiváltotta lelkiállapot.

Kékes szálló

Gyöngyösön reggel nyolckor szálltunk le, ami pedig a legelső, civilizációban véghez vitt tettünket illeti: az állomás büféjét céloztuk meg…

Rövid történet a Tettek Mezejéről

Fojfer úr harminckilenc éves. Semmihez sincsen kedve. Várjunk… Azt mondja nekem, hogy nincs ahhoz kedve, hogy ne legyen kedve semmihez.

Az idő koldusa

Ideje mindenkinek ugyanannyi van. Azt már ki-ki magának dönti el, hogy mire használja.

xyz

könyvesbolt

Szeretnéd elolvasni a könyvemet?

Share This