abc

Hamszai G. András

Lélekpiruett

sors

önbecsülés

lélek

tudatürítés

Hamszai G. András

Ez a történet húszas éveim céltalanságának következménye, egyfajta csattanója – már amennyire lehet céltalan olyasmi, aminek ilyen célja van.

ösvény

A töprengésemnek fókuszt tudtam generálni…

Hirtelen ráébredtem, hogy még csak most értem el a valódi válaszúthoz, az igazi döntéshez, és nem akkor volt tétje, amikor arról kellett döntenem, hogy eljövök-e.

Most érkeztem meg oda, ahová elkerülhetetlenül meg kellett.

 

Az embernek előbb-utóbb el kell kezdenie komolyan venni a bensőjét feszítő, mélytengerfenéki lávaömlésként bugyborékoló alkotási vágyát, mert ha a nagyokat elnézve elszégyelli magát, sosem emelkedik sziget a hajótörötteknek.

A könyv az önbecsülés hiányát szenvedő, hinni akaró ember önmagával vívott harcának egy példáját beszéli el egy önkéntes száműzetés kálváriáján keresztül. A távollét, mely az álmok megvalósítása, és egy bölcsebb és átfogóbb életszemlélet elérése felé megiramodott vesszőfutásba torkollik, a kitartás és bizakodás mágikus erejét tárja fel.
A történet vezérfonalán kívül a világ rejtett oldalát irányító erők fürkészése, önismereti búvárkodás és a különös véletlenekből kibontakozó apró csodák alkotják a regény szövetét, mely teljes egészében megtörtént eseményeket dolgoz fel.

Lélekpiruett

Túl sok minden vagyok kicsit,
Ezért semmi sem vagyok nagyon.

Intenzív érzés a sors kezének taszítása. Az ember évekig ellenáll, de hiába. Mentségünkre legyen, hogy többnyire egy szavát sem értjük sugallatainknak, ami talán jobb is, mert amikor érteni kezdjük, szembe kerülünk az árral, és bár az értelem nagy erény, ilyenkor nincs károsabb az észszerűségnél.

xyz

Egy csütörtök reggel, háromnegyed kilenckor a nemzetközi gyorsvonaton találtam magam, mindössze néhány lyukas garassal a zsebemben, hogy szerencsét próbáljak Franciaországban. Drága anyanyelvemet országom tenyerébe zártam, és szerelmesen megígértem, hogy visszajövök érte. Talán lett volna min aggódnom. Ám mégis, addigra már jó egy évtizede hagytam magam, hadd vigyen az élet saját nagybetűinek olvadékától felduzzadt, zavaros árja, és ez szép reményeimmel együtt a racionalitásba vetett hitemet is elmosta. Az idő pedig mintha megállt volna a tél és a tavasz között. Világossá vált, hogy vagy kievickélek a partra, vagy ragacsos búskomorságom úgy ölel végül körül, mint apró szárnyast a harmatfű levele.

ti mondtátok

Imádtam minden betűjét! Külön élményt jelentett, hogy több szereplőt is ismertem, ott sétáltam veletek a szegedi utcákon. Aztán ahogy leírtad a francia vidékeket… Szinte ott ültem veled! Nincs más szó rá, csak hogy zseniális!

Ági

Köszönöm az élményt, nagyon klassz és elgondolkodtató volt a könyved! Sokszor véltem felfedezni némi Rejtő Jenő-beütést a kifejezésmódban és a humorodban.

Dalmi

… egyébként egyáltalán nem lepett meg, mert azt mindig lehetett érezni rajtad, hogy nagyon gazdag a belső világod (vagy valami ilyesmi, ezt most nehéz jól megfogalmazni, de remélem, érted). Azt viszont nem tudtam, és csodálatos, hogy nemcsak jó megfigyelő vagy, de ilyen kifejezően szavakba tudod önteni a gondolataidat. Remélem, lesz folytatása, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy lett tovább!!!

Andi

Share This